A szopófantom nem követett el bűncselekményt, az áldozata is beleegyezett
Érkezett egy feljelentés szexuális erőszak miatt, de kiderült, nem történt bűncselekmény.
Érkezett egy feljelentés szexuális erőszak miatt, de kiderült, nem történt bűncselekmény.
Gerencsér Andrást egy ideje már elérni sem lehet.
Ez az az ügy, amelyben ismert sportolókat hoztak hírbe, gyanúsított egyelőre nincs.
Makai Viktória az egyik legjobb és legeredményesebb ultrafutó itthon. Nemrég megtámadták, és szexuális cselekedetre kényszerítették.
A rendőrök a gyerek apjától is DNS-mintát vettek, másvalakit hazugságvizsgálóra kötöttek.
A Bors információi szerint egyikük volt feleségét, és a vádat megfogalmazó kislány egyik csapattársát is meghallgatták, de gyanúsított továbbra sincs.
8-9 hónapig is eltarthat a nyomozás a kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt indított nyomozásban. A feljelentést tevő kislányt már meghallgatta a rendőrség, szakértők is vizsgálták. Erről semmilyen információ nem szivárgott ki. Az ügyben két ismert vízilabdázót vádoltak meg a nyilvánosságban, akik visszautasították ezt. Mi indokolhatta egy "nulladik" fázisban lévő ügy nyilvánosságra kerülését, és milyen következményekkel jár ez? Ennek jártunk utána.
Makai Viktória egy közeli üzletben már többször is látta a támadóját, akiről kiderült, a nemi erőszak kísérlete előtt egy munkahelyi buliból távozott, ahol alkoholt ivott.
Még mindig látszanak a brutális támadás nyomai Makai Viktória arcán. Ő az az ultrafutón, akit október 14-én próbált megerőszakolni egy férfi. A támadás részleteiről már nem szívesen beszél, viszont egy ma induló kampányba készült kisfilmben minden benne van. Ezzel, illetve sokkoló fotóival az erőszak megelőzésére akarja felhívni a figyelmet. Interjú.
A férfi testvérével, valamint élettársával és közös gyermekükkel élt egy kétszintes házban.
A többségében pakisztáni származásúakból álló banda tizenöt lányt rendszeresen bántalmazott, erőszakolt meg, és kényszerített prostitúcióra. Mindannyian börtönbe mennek.
A lányt 13 és 15 éves korában is molesztálta.
A férfi az RTL-nek nyilatkozott, mint mondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy bárki is hozzá nyúlt volna a kislányhoz.
Egy Lynzy Lab nevű, Texasban élő lány hétfőn tette fel a Youtube-ra egy szál gitáros dalát, amelyben Trump azon mondatán ironizál, miszerint " félelmetes időket" kell megélniük manapság a férfiaknak. A dalból kevesebb mint egy hét alatt lett sláger, Lynzy Lab pedig már közönség előtt, kórussal is fellépett vele.
A Las Vegas-i rendőrség nagyon kíváncsi, mit mond a 2009-es üggyel kapcsolatban a portugál klasszis.
Trump ezzel tudta le, hogy Brett Kavanaugh-ot korábban két nő is szexuális kényszerítéssel vádolta.
Egyre nagyobb bajban az ötszörös aranylabdás portugál, előkerült egy második nő is, aki szexuális zaklatással vádolja őt.
Kathryn Mayorga azt állítja, 2009-ben egy szállodai szobában erőszakolta meg a portugál klasszis. Ronaldo mindent tagad, de most egy videón látszik, ahogy a nővel táncol egy night clubban.
Orri Páll Dýrason tagadja a vádakat, de nem akarja, hogy az izlandi zenekar hírnevét veszélyeztesse az ügy.
Mivel az intézményben a papokon kívül mindenki hallássérült volt, senki sem hallotta a gyerekek sikolyait.